Az életben többször előfordul velünk, hogy egy illat, egy hang, egy kép, egy szín, emlékeztet minket egy régi eseményre, egy emberre, egy emlékre. Nem is tudjuk, hogy még a tudatunk őrzi azt az információt, de aztán a receptoraink beindulnak az illat, a hang, a benyomás alapján. 

Helyszín Budapest, a Nagyvárad tér közelében a felújított Ludovika épülete. Nem magáról az épületről lesz szó, inkább a parkjáról. Egészen pontosan a parkban egy szoborról. Meredten tekint a messzeségbe. Kicsit oldalra dőlve, már-már úgy tűnik, mintha várna valakit. Alakja robusztus, vékonyka orra furcsa, haja kurtácska, annyira egyedi, összetéveszthetetlen bármi mással. 

Beugrik egy kép. Egy hangulat. Egy tengerpart. Hétágra süt a nap, mi sétálunk a Lungomare-n végig a horvát tengerparton. Elhagytuk már a tengerparti kanyarulatban a galambot kezében tartó szobrot, aki a sétálóknak hátat fordítva a tenger felé néz. Elsétáltunk a strand mellett és ott egy kis szegletében a parknak egy éppen észrevehető kanyarulatában áll ugyanez a szobor. Abbázia vagy más nevén Opatija hasonló szobrocskája. Hupsz, egy ikertestvér? Erős a gyanúnk, hogy ugyanaz a szobor áll a parkban itt Magyarországon, mint a távolabbi Horvátországban.

Közelebb haladtunk hozzá. Lábánál sörös dobozok hevernek szanaszét. Közvetlen a lába alatt pedig egy felirat: Miroslav Krleza. 

Miroslav Krleza horvát író volt, aki egyébként jól beszélt és írt is magyarul. Jó kapcsolatot ápolt magyar írókkal és költőkkel, talán épp ezért nem véletlen az, hogy nem csak Opatijában, hanem Budapesten is szobrot állítottak neki. Sőt, Abbázián túl még Zágrábban is áll egy hasonló szobor, egészen pontosan az író háza előtt. 

Ugyan a horvát tengerpart több más dologról is eszébe juthat az embernek, ez mégiscsak egy kicsit különlegesnek mondható. Egy régi tengerparti emlék különös összekapcsolódása a borús őszi mindennapokkal. 

Ma szembejött velem egy vers, ami egy különös módon ehhez a szoborhoz, egy tengerparti sétára emlékeztet. Egy szobor kapcsán visszatér a borús őszbe a tengerpart illata, a nap melege. Furcsa lehet, hogy ehhez elég volt egy köpcös, érdekes, fura, vaskos szobor látványa. 

Pedig nem túlságosan fura, hiszen így működünk. 

"Az éjjelek azért születnek,

hogy a nappal percei helyükre kerüljenek.

A nappalok újra és újra megérkeznek,